Ragyogó szerelem ... - Lucia és István - 2014. augusztus 23.

        Az augusztus 23-i esküvő előtt úgy terveztem, majd jól kipihenem magam, hogy felfrissülve menjek utamra. Kellemes ábrándozásomból az a tény riasztott fel, hogy az esküvő előtt még két riport helyszínére is el kell utaznom. Huh, gondoltam, hogyan fogok én így időben érkezni. Mielőtt úrrá lett volna rajtam néhány sötétebb gondolat, elővarázsoltam optimizmusomat, és máris szebbnek láttam a világot, s mindenekelőtt nagyon gyorsan útra keltem. Csiliznyáradon a Családi olimpia kellemes időjárással, s még kedvesebb fogadtatással várt. Mosolyogva nézegettem, hogy milyen egyszerű játékokat, versenyeket lehet kitalálni a gyerkőcöknek, hogy közben minél jobban szórakozzanak. A cérnán függő toll, amelyet az üvegbe kellett lógatni, különösen tetszett. :D Elköszöntömkor a lelkemre kötötték, hogy a csilizközi lángost okvetlenül meg kell kóstolnom. Eleget téve a kérésnek kijelenthetem, hogy valóban nagyon finom volt - ezúton is köszönöm a szervezőknek a kedves fogadtatást. :) Továbblibbenve Szapra mentem, ahol falunap zajlott, s hosszú lenne összefoglalni az egyes fellépőket, majd sietve elporoszkáltam, hogy megejtve egy átöltözést, frissítő zuhanyt, s még jobban felfegyverkezve a technika vívmányaival, érkezzem az esküvői helyszínre. A  nagymegyeri házasságkötő teremben a vártnál korábban egy névadóba is sikerült akaratomon kívül beletoppannom, majd kivárva soromat, a fényerősség megcsodálása után feltérképeztem a terepet. El is kezdődött minden annak rendje s módja szerint, miközben mosollyal arcomon nyugtáztam magamban, hogy "ez igen! :)", mennyire jó, hogy valaki ilyen ötletes, és kék cipellőt választ menyasszonyi öltözékéhez. :) Mivel az ifjú párocska nem híve különösebb módon a fotózkodásnak, így meg is lettem kérve, hogy nem kívánnak beállított fotózásban részt venni, hanem a jelentősebb és örömteli pillanatokat örökítsem meg. Eleinte tartottam tőle, hogy lesz-e lehetőség valamilyen közös fotó elkészítésére, amit egyszer majd meg lehet mutatni a cseperedő utókornak, de az események folytán egyre inkább megnyugodtam, saszemekkel koncentrálva a mozdulatokra, szempillantásokra, történésekre. A zenét Bertók István zongoraművész szolgáltatta, így szem nem maradt szárazon hol a meghatódottságtól, hol pedig az örömteli kacajtól, jó kis boogie-tól, mert ugye láb sem maradt nyugton a zene hallatán. Kijelenthetem, hogy egy igazán jókedvű társaság ünnepelt Luciával és Istvánnal együtt e boldog napon.